Úszni Kék

Lemerült az elem a gyönyörűszép rózsaszín karórámban, ezért tegnap a falióra adta a sebességet: 5x700 méter szimulált nyílt vízi (előrenézésekkel tarkított) gyorsot úsztam, 12 perces 700-akkal. Összesen 1 óra, 3500 méter.

Ennyi idő alatt úszok le ezer métert csak lábtempóval, lábbójával a kezeimben. Ez már nem is olyan rossz, de szerintem akár a 25 is elérhető lenne. (Persze hol van ez a Padovában látott úszó kolléga eredményétől, aki 17 perces ezret úszott a mellettem lévő pályán csak lábbal...)

A csípőfájdalom réme elleni küzdelem jegyében sok-sok lábazást illesztettem az edzésfajtáim közé. Az alkalmanként lelábazott 1500 méter jótékony hatása máris érződik: a hosszabb úszások közben később jön elő a csípőfájdalom, ritkábban kell mellúszó tempókat közbeiktatni.

1. Másfél óra technika, mindenféle gyakorlatok (gyorsúszás előrenézve, kartempónként gyors-hát váltás, csúsztatás stb.)
2. Kar-láb függetlenítés: 300 lábtempó deszkával + 300 kartempó összekötözött bokával, lábbójával, mindez ötször (össztáv 3000 m). Egy-egy ilyen 600 méteres kör 14-15 perc alatt sikerül - sajnos még mindig nagyon lassú vagyok csak lábbal.
3. Szokásos vegyes: 5x(400 gyors + 400 vegyes), 15 perces körökkel, összesen 4000 m.
4. Vállgyógyító 4 km gyors, 1:42-nél gyorsabb százakkal.
5. Szimulált nyílt vízi (víz alatt csukott szemmel úszott) gyors 1 óra, 1:42-es százakkal. Táv kb. 3500 m.
6. Gyorsuló négyszázak, mondjuk 7x400, 1:42-1:40-1:38-1:36-1:34-1:32-1:42. Összesen 2800 m.
7. Általános állóképességi: 30 perc, 100 méterek 1:35-ös sebességgel, 0:10 pihenővel. Bemelegítéssel-levezetéssel ez kb. 2500 m.

Ma közel öt kilométert úsztam a Sportuszoda Széchy-medencéjében, teljesen egyedül egy pályán... Az előrenézéssel nehezített gyorsúszás végül előhozta a csípőfájdalmat, amelyet a tapasztalataim szerint pár mellúszó lábtempó enyhít, a hátfájdalmat pedig a hátúszás orvosolja. Recept tehát nyílt vízre: ha fáj a hát, hátúszás, ha fáj a csípő, mellúszás. Ja, és nem kell annyira előrenyúlni, inkább kicsit szaporábban, lefelé.

Új! Galéria...

Múlt szombaton egy jó ismerősöm unszolására úgy döntöttem, belenézek a szerb nyílt vízi úszó bajnokságba, annak is az utolsó állomásába, és részt veszek a bezdáni 4 km-es úszómaratonon. A Mohácstól kb. 20 km-re délre fekvő Bezdánba 2,5 óra alatt le lehet jutni az M6-os autópályán, a verseny pedig délután négy körül kezdődött, így semmi sem akadályozott meg tervem megvalósításában.

A maratont a vadregényes (és több mint kétszáz éves) Ferenc-csatornán rendezik, a Sebesfok nevű üdülőhely strandján van a rajt, és a bezdáni kajakklub előtt a cél. A táv ténylegesen 4 km. A víz hőmérsékletétől egy kicsit féltem, mert a vízállásjelentés szerint a Duna Bezdánnál 19 fokos volt, a csatorna pedig egy zsilipen keresztül össze van kötve legnagyobb folyónkkal.

Már három előtt odaértem a kajakklubhoz, az épp ott táborozók meglepődve figyeltek, hogy vajon mi járatban vagyok. Lassan elkezdtek szállingózni az úszók, a bírók kipakolták a papírjaikat, a csatornára pedig elkezdték kihordani a célt jelző objektumokat. A hőmérő 21 fokos vizet jelzett, és én elkezdtem a neoprénen agyalni. Az 500 dínáros (kevesebb mint 1500 Ft) nevezési díj kifizetése után azonban úgy felgyorsultak az események, hogy a neoprén magamra erőltetése már szóba se jöhetett: átkompoltunk a csatornán, a túlparton pedig buszra szálltunk és irány a rajt! Az egyetlen védelem a hideg víz ellen a testemet körülvevő zsír és a dupla úszósapka volt.

Kivételesen nem egyszerre rajtolt mindenki: mivel ez volt a kupasorozat utolsó futama, az első 10 férfi és női versenyző 1-1 percenként időben eltolva, a többiek (kb. 60 versenyző) előtt indult. A víz valóban elég hideg volt, de kiválóan éreztem magam - végre megint egy igazi verseny, nagyrészt egyszerre induló versenyzőkkel. Medve kolléga nem fog ennek örülni, de újból nem vittem magammal órát, a kevés tapasztalatomra hagyatkoztam a tempóm beosztását illetően.

Már a verseny elején elkezdett széthúzni a mezőny, én kb. középen róttam a százmétereket. Most ritkább előrenézésekkel kísérleteztem - három levegőnként váltottam oldalt, és akkor néztem előre egyszer, amikor balra vettem a levegőt, a második légvétel után. Beválni látszott a módszer, mert a hátam később kezdett beállni, és az irányt is egész jól tartottam a kevéssé (kb. fél-egy méterig) átlátszó vízben.

Kb. három kilométernél megint utolért a Balaton-átúszáson megismert, talán az erősebb lábtempó miatt kialakuló fájdalom a csípőm elülső részén. Néha annyira fájt, hogy a szélesebb, kevésbé befordított lábfejjel végzett lábtempó se segített és hátra kellett fordulnom. Ilyenkor persze láttam, hogy a mögöttem következő annyira le van maradva, hogy nem tud beérni, és kicsit lassítottam, amíg enyhült a fájdalom. Érdekes, de úgy tűnt, mintha az segítene, ha hajlítottabb karral, a vállamhoz közelebb fogok vizet. Lehet, hogy ilyenkor kisebb rúgásokra volt szükség a vízbenyúláshoz? Nem tudom, ezek a manőverek mennyit lassítottak rajtam, de így is kezdtem utolérni az előttem úszót.

Hirtelen azonban odaértem az utolsó jobbkanyarhoz, a horgászokat és úszóikat ügyesen kikerülve beúsztam a célba. Nagyon el voltam fáradva, az időm ehhez mérten elég jó lett: 1:10:30. Korcsoportban 4. lettem - ez már a vacsorán derült ki, amit a helyi, néprajzi múzeumokat megszégyenítő gyűjteménnyel rendelkező faluházban rendeztek, és amin a sok-sok fáradt úszó és családtagjai degeszre ették-itták magukat bablevessel, pálinkával, sörrel, üdítővel. Apropó, errefelé nyers hagymát vágnak a bablevesbe, és milyen finom is az!

Új! Galéria...

Régóta terveztem, hogy elutazom Horvátországba egy tengeri versenyre, a Krk sziget és Crikvenica közötti 3,5 km-es távolság pedig ideálisnak látszott életem első sós megmérettetéséhez. A versenyt hagyományosan mindig augusztus 15-én rendezik, ami idén péntekre esett, így csütörtök este már Crikvenica homokos (!) strandján áztattam magam.

Csak előre lehetett nevezni, a nevezési díjat pedig banki átutalással kellett rendezni, de így is rekordszámú versenyző (kb. 300) gyülekezett péntek reggel Crikvenica borult égtől sötét kikötőjében. Nagyon úgy nézett ki, hogy esni fog az eső, de látszólag mindenki optimista volt, és ezt végül a felhők is megérezték: mire hajóra szálltunk, már javában sütött a nap.

A hajóúton nyilvánvalóvá vált, hogy szeles, hullámos úszásban lesz részünk, amitől egy kicsit berezeltem. Mindenesetre ki volt zárva egy, a két héttel ezelőttihöz hasonló megfutamodás: meg kellett csinálnom ezt a 3500 métert, ha törik, ha szakad.

A túlparton, a kristálytiszta vizű kikötőben készülődve már igencsak melegem volt, ezért kértem egy pohár vizet az étteremben, és betoltam egy maradék energiazselét. Dupla sapkát vettem, mert féltem, hogy a szoros közepén hidegebb lesz a víz. Aztán kétméteres ugrás a mólóról a vízbe. Szemüveg fel: a tengeri "medencében" háromszáz sorstárs. Otthon voltam.

Pár perc múlva elrajtoltunk (a fenti képen én a bal alsó sarokban látszom), és megcéloztuk a Krk szigeten lévő világítótornyot. Egy kilométer nyugodt úszás várt a sziklaszirtig, hisz széltől védett helyen voltunk. Lassan beálltam az utazósebességre, és az egyre kevésbé látszódó tengerfenékben gyönyörködtem. A látótávolság akár 10 méter is lehetett és a fények gyönyörűek voltak. Itt nem az idő számít, és nem is az érmek (amikre egyébként a Horvát - "CRO" - Kupában a korcsoportok hiánya miatt nem is nagyon volt esélyem) - ez az úszás önmagában egy élmény.

A szirt után elkezdődött a hintázás, egyre erősebben, körkörösen mozgattak a tengeri hullámok. A légzéssel nem volt bajom, ellenben az egyre sötétebb kék víz, amelyen látszott a mélysége, némi félelemmel töltött el. A bójáknál inkább nem is néztem a végtelenbe futó köteleket.

A hullámzástól kialakulóban lévő "tengeribetegséget" gyakoribb előrenézéssel igyekeztem orvosolni. A crikvenicai templomtornyot vettem irányzékul (ezt már a hajóúton kilestem rutinosan), és szép egyenletes kartempókkal úsztam. A víz 25 fok körüli lehetett, a dupla sapkában már melegem volt, így meglepetés, de nem kellemetlen meglepetés volt a hirtelen tapasztalt hideg áramlat. A víz itt zavarosabb volt, és legalább öt fokkal hidegebb. Ami a legfurcsább, hogy édesvízzel találkoztunk a parttól 500 méterre! Az előző napi esőzések miatt megáradt folyók vize, mivel könnyebb a sós víznél, ilyenkor szétterül a tenger felszínén, és csak lassan keveredik össze a sós vízzel.

A cél egyre közelebb volt, én pedig megpróbáltam gyorsítani, de nem sikerült leelőznöm az előttem úszót. Végül a 81. helyen, 1:02:27 alatt sikerült teljesítenem a 3,5 km-t, amivel felettébb elégedett voltam. Ebédre egy tál gulyás járt, végtelen mennyiségű üdítő kíséretében. Meg persze póló, és a chipet is megtarthattam. Mind a pólót, mind pedig a rajtszám "tetkót" büszkén viseltem a nap hátralévő részében a sör kortyolgatása közben. Jövőre ugyanekkor, ugyanitt.

A múlt szombati hallstatti 10 kilométeres úszóversenyt kihagytam, pedig ott voltam a helyszínen - csak amikor a hőmérő a parttól 10 centire is 16 fokot mutatott, úgy gondoltam, ebben a vízben három órát még nem bírok következmények nélkül eltölteni. Pont akkor üssem ki magam napokra, amikor a családom Európa egyik legszebb hegyvidéki táján nyaral? Nem tehettem meg, és nem is tettem.

Felmentünk inkább a Krippensteinre, és 1700 méter magasságból fotóztuk a tavat, amíg a többiek úsztak...

Hogy ne ismétlődjön meg a blamázs, a jövő heti horvát verseny távját úsztam ma le kétszer az Adrián. A második "kör" közben jött a dagály, így a szemben sodró áramlattal kellett megküzdenem. Az össztáv 7 km.

Amikor túl gyakran, túl hosszan vagy túl gyorsan úszunk, gyakran beköszön az ablakon a vállfájdalom. Sokak szerint a pihentetés a legjobb módszer a gyógyulásra, de szerintem még ennél is jobb a csökkentett kézellenállásos gyorsúszás, amint azt már régebben is írtam. Tegnap egy órát úsztam a teknőcökkel, és mára a vállfájdalmam jelentősen csökkent. A teknőc két dolog miatt is gyógyító hatású: egyrészt csökkenti a kéz ellenállását, így áthúzáskor nincs akkora erőhatásnak kitéve az ember válla, másrészt pedig a víz feletti karmunkát "erősíti", hisz a teknőcöknek önmagukban is jelentős tömegük van. A vállizmok így egy kicsit eltérő terhelést kapnak, ami a helyére húzza a vállízületet. De ez csak elmélet.

Múlt hét szombaton végre elérkezett az idő (és a jó idő), hogy átússzuk a Balatont. Sose értettem, hogy miként képes több mint 7000 ember beszervezni egy ilyen programot szombatra úgy, hogy csak csütörtök délben tudja meg, hogy meg lesz tartva. Nyilván úgy, ahogy én is: a Balaton-átúszást ezrek várják, és képesek egyéb teendőiket alárendelni a szent kötelességnek. Meg kell hajolnom előttük, magunk előtt. Ez egy igazi tömegrendezvény, még a 6000 forintos nevezési díjjal együtt is.

Az előző héten úszott 7 km-es Backwaterman miatt kicsit (vagy inkább eléggé) elkezdett fájni a vállam, és ezt sem a hétfői, sem a szerdai, sem pedig a Széchenyiben úszott csütörtöki edzés nem enyhítette. Arra gondoltam, hogy a vállam fogja okozni a legnagyobb problémát a BÁ-n, de nem így lett.

Korai indulással 7:40-re már Bogláron voltunk, a "megőrzős" karszalag után hajóra is szállhattam. Mindenesetre jó ideig eltartott, míg eljutottam az orvosi sátorhoz, ahol meglepően magas vérnyomást állapítottak meg (160/90). Talán a magas sóbevitelnek (magnézium, kalcium) köszönhető ez az érték, de azért érdemes rá odafigyelni! Mivel egyéb bajom nem volt, neveztem, elmentem vécére és irány a rajt!

Nem vittem órát magammal, mert (talán a vállam miatt) nem is annyira érdekelt az idő. Egy kellemes úszásra vágytam, se túl meleg, se túl hideg vízben. A csobbanás után éreztem, hogy ebben legalább nem kell csalódnom: ugyan nem volt 26 fokos, mint ahogy hirdették, de üdvös 23-24 Celsius fokra taksáltam, amiben öröm az úszás. Szép nyugodtan indultam neki, tudtam, hogy az 500 és az 1000 meglepően sokára jön csak el, ráadásul a vállamra is vigyáznom kellett.

Kb. 1,5 km után kezdődött a baj: nem a vállammal, hanem a csípőm elülső részén: lassacskán mindkét combom felső csatlakozásánál erős fájdalom jelentkezett. Faltam a száz métereket, de párszor bizony hátra kellett fordulnom, hogy lazítsam a csípőmet. Rájöttem, hogy ha kisebb elfordulással úszom, akkor kevésbé fáj - azt persze nem tudhatom, hogy mennyit lassultam emiatt a végére. (Talán az erősebb lábtempó teszi? Mindegy: épp ideje volt.)

Az ötös bója után már mindenki gyalogolt, én azonban a lépcsőig úsztam, kimásztam, egy kis kocogás: az óra 1:35:28-at mutatott. Igaza lett hát megint Háztetey úrnak, aki szerint az ember olyat úszik BÁ-n óra:percben, mint amilyenek a legjobb 1500-on úszott száz méterei perc:másodpercben.

Persze a fájdalmak mind elmúltak rögtön, a délután pedig a strandolásé volt a Platán strandon. Nem kérdés, miért vállalkozik erre a megpróbáltatásra minden évben több ezer ember! Nagy élmény, a Balaton pedig még mindig egyedülálló.

Sajnos utólag kiderült, hogy a vállam nem lett jobban, ráadásul a bal bokám is elkezdett fájni... Jövő utáni héten pedig 10 km a Hallstätter See-n, mármint ha egyáltalán elindulok... Mindenesetre ott leszek, ha máshol nem, hát a parton...

(A korcsoportomban 11. lettem 829-ből.)

Új! Galéria...

De tényleg, kinek van kedve kivárni, mire végre rendeznek egy rendes nyílt vízi úszóversenyt Magyarországon? A Balaton-átúszást minden csütörtökön elhalasztják, hol a szélre, hol a hideg vízre való tekintettel. A többi versenyt meg gyakorlatilag meg se próbálják rendezni. Épp ezért irány Ausztria, Olaszország, Szerbia, Horvátország...!

Az Ottensteini-tározó (Ottensteiner Stausee) Budapesttől 360 km-re van Ausztriában a Duna völgyében. Minden évben itt rendezik meg a Backwaterman elnevezésű 7 km-es nyílt vízi versenyt, ami az Osztrák Nyílt Vízi Kupa sorozat egyik jelentős állomása. Egész tavalyig 14 km-es változat is volt, idén azonban "csak" a 7 km-es maradt.

A Kamp folyóra épült völgyzárógátas tározó vize nyáron 18 fokos, a legmélyebb pontján eléri a 60 métert is. A neoprén nagyon ajánlott, mondhatni kötelező. Szerencse, hogy múlt héten akciósan vettem egy teljes, tehát hosszú ujjú úszóruhát (Bécsben): így én is nevezhettem a versenyre, miután értesültem a BÁ újabb halasztásáról.

Tegnap reggel 8 körül indultunk, annyi idő alatt nyugodtan odaérhettünk a 13 órakor tartott eligazításra és a 14 órás rajtra. Hála a sorsnak, nem volt baleset, dugó, így minden a terv szerint haladt, fél egykor már ki is fizethettem a nevezési díjat. Még csak alá se kellett írnom semmit, orvosi vizsgálatról szó sem esett (nem úgy, mint a Balaton-átúszáson és Olaszországban, ahol egyfolytában az orvosi vizsgálaton lovagolnak). Egy óra múlva már kifejezetten csodáltam, hogy nem szoktak meghalni páran ezen a versenyen.

Már a hajóúton kiderült, hogy aki lemarad, annak annyi: a sok öböl és kanyar miatt nagyon nehéz lenne egyedül tájékozódni. Ja, és rettentő hosszúnak tűnt a pálya még hajóval is. Volt, aki a végén, amikor már az eső is elkezdett zuhogni, úgy döntött, hogy inkább gépesítve teszi meg a visszautat is.

Aki viszont bátor volt, eddigre felhúzta a gúnyáját, besíkosította a nyakát (csak nem mindegy, mivel...), és: ugorhatott a fekete víz mélységébe a hajóról az esőben.

Ilyen rossz élményem nagyon régen volt. Tudniillik a víz (talán a tegnapelőtti kiadós eső hatására) jegesen hidegre, talán 16 fokosra hűlt, és hiába a neoprén, az ember arcába csapódó jégkása szinte sokkoló hatású. Rögtön gondoltam is, inkább visszamászom a hajóra, de nem láttam létrát, a többiek meg csak ugráltak befele. El kellett úszni a kb. 150 méterre lévő rajthoz, én mindenesetre háton úsztam, hogy az arcomat ne kelljen bedugni a csapvízbe, közben sűrűn kapkodva a levegőt, hogy biztos legyek benne: még élek.

Gondoltam, ez így nem lesz jó, és lassacskán hozzászoktattam az arcom a hőmérséklethez, sok levegőt fújva a víz alatt. A 14 órás rajt idejére már nagyjából rendben voltam. A szép csapat elindult hosszú útjára, én először hármas levegővel úsztam, ám kb. 500 méter után áttértem a megszokott 4-5 levegőnkénti oldalváltással kivitelezett gyorsúszásra.

A víz sötétbarna volt, hideg és kb. 1 m-re lehetett ellátni. Meglepően gyorsan eljutottan a 2500 méternél lévő első etetőhelyre, ahol az általam leadott banános Nutrixxion zselék egyikét befaltam, és ittam egy kólát. Hm, a kóla milyen jól esik úszás közben! A fél perces pihi után szerencsére elmúlt a kezdődő vádligörcsöm, amit valószínűleg a hideg okozott. A következő, öt kilométeres etetésig semmi érdemleges nem történt, kisütött a nap, néha még a tájban is gyönyörködni tudtam pár századmásodperc erejéig.

A második hajónál már két zselét is befaltam, megint kólával. Itt már alig állt meg valaki, de megbánták: új erőre kapva - már tudtam, hogy mindjárt vége - elkezdtem mindenkit visszaelőzgetni. A nyakam eddigre már eléggé kidörzsölődött, a víz alapú síkosító mit sem ért, a jobb karomban meg apró görcsök jelezték, hogy már elég volt.

A balra lévő völgyzárógátat szerencsésen elkerülve becéloztam az éttermet, ahol a cél volt. Még hajrázni is tudtam, ezt két úszó bánta... Az időm mesésen jó lett magamhoz képest: 1:49:21 a 7 kilométerre - 46. lettem a 112 célba érkezőből. (Ha nem rosszul számolom, ez 15:37-es kilométerátlag?) Írjuk ezt a hideg víz, a csoportban való úszás és a neoprén számlájára.

Hogy megyek-e jövőre? Szinte biztos. Esténként egy vödör csapvízbe dugom a fejem, hogy eddzem a hidegre, a nyakamra pedig veszek egy Body Glide vagy hasonló stiftet, ami állítólag nem oldódik le a vízben.

Megérte a 720 km vezetés, így legalább bepótolhattam az elmaradt átúszást!

Különös látványt nyújthattam ma a Dagály ötvenesében a szörfös neoprén shorty-mban. Mostanában a BVSC úszói elfoglalnak 5-6 pályát a medencéből, így nem sok reményem volt egy kellemes úszásra, ám csalódnom kellett: talán a fura öltözet hatására a pályámra csak kevesen merészkedtek, így le tudtam úszni egy "szimulált nyílt vízi" órát.

Nos, a neoprénben gyorsabbnak bizonyultam, mint nélküle, egy óra alatt 50 méterrel többet úsztam le, ráadásul kevésbé fáradtam el. Mondjuk kicsit melegem volt a 25 fokos vízben, de még ez sem volt vészes. Azt gondolom, hogy 23 fok alatt már adott esetben érdemes lehet a neoprénben úszni.

Milyen lehet egy 80-100 ezer forintos félprofi úszóruha? Lehet, hogy egy óra alatt több száz méter előnyt is jelent a viselete. Bár alapvetően a hideg víz ellen készülök - lehet, hogy idén is megyek a gyönyörű Idrói-tóra az 5 km-es versenyre.

Sok sporttársammal ellentétben én hányás-hasmenés és kórházi infúzió nélkül megúsztam a szombati 2021 méteres úszást. A 19-20 fokos vízben dupla úszósapkában, de neoprén nélkül egy egész jó, 34:39-es időt úsztam a már kikísérletezett négy levegőnkénti előrenézéssel és oldalváltással.

(A korcsoportomban első (!) lettem a 31-ből.)

Időigény szerinti csökkenő sorrendben:

1. Másfél óra technika, mindenféle gyakorlatok (gyorsúszás előrenézve, kartempónként gyors-hát váltás, csúsztatás stb.)
2. Szokásos vegyes: 5x(400 gyors + 400 vegyes), 15 perces körökkel, összesen 4000 m.
3. Vállgyógyító 4 km gyors, 1:42-nél gyorsabb százakkal.
4. Szimulált nyílt vízi (víz alatt csukott szemmel úszott) gyors 1 óra, 1:42-es százakkal. Táv kb. 3500 m.
5. Gyorsuló négyszázak, mondjuk 7x400, 1:42-1:40-1:38-1:36-1:34-1:32-1:42. Összesen 2800 m.
6. Általános állóképességi: 30 perc, 100 méterek 1:35-ös sebességgel, 0:10 pihenővel. Bemelegítéssel-levezetéssel ez kb. 2500 m.

Már két napja az előrenézéssel küzdöm megint: a tavalyi mintát követve (4 levegőnként oldalváltás és előrenézés) a legjobb 4000 m százas részidejénél két másodperccel rosszabb százakkal (ez tavaly 1:46 / 100 m volt, most 1:42) úszom kb. egy órát. A tapasztalat ugyanaz, mint tavaly: nagyon fárasztó még mindig... Nem csak nyáron kellene a nyílt vízi úszás technikájával foglalkoznom.

Ma sajnos csak délután tudtam lemenni a Dagályba, így a tömött pályán próbálkoztam meg a négy kilométer 1:41-es köridőkkel történő leúszásával. A hullámzás meg az előzgetés kellőképpen felbosszantott, így megint sikerült PB-t úsznom: 1:06:47 a legjobb 4 kilométerem.

Még szerencse, hogy edzések tervezésében igen kreatív vagyok. Ma kevés időm volt, ezért egy "tartalmasabb" úszást gondoltam ki: hatszor 400 m, 1:45-ös százakról indulva 3 másodpercenként gyorsulva 1:33-ig (1:45, 1:42, 1:39, 1:36, 1:33), majd a végén megint egy 400 1:45-ös százakkal. (A leglassabb négyszázakban hármas levegővel, 40 körüli tempószámmal úsztam.)

Végül mindegyik 400 9-12 másodperccel jobb lett a tervezettnél, a leggyorsabb kereken 6 perc alatt sikerült, így legközelebb kicsit nehezíteni kell az edzésen. Ötletek: 400 helyett 500-ak, 6 helyett 7 db 400, 1:44-ról indulás, esetleg hatszor ötszáz így: 1:44, 1:41, 1:38, 1:35, 1:32, 1:44? Szóval van ötletem még.

Annyira rászoktam az úszásra, hogy lassan heti háromszor négy plusz kétszer három (=18 km) úszásnál tartok. A mostani sláger a 400 gyors (7 percre) és a 400 vegyes (8 percre) váltogatása. Öt ilyen kör pont négy kilométer, és pont nagyon elfáradok tőle. Külön előnye, hogy negyed óránként ismétlődik, így nem kell karóra.

Ma a tavaszi úszóversenyen, amit a Vidám Vidrakölykök rendeznek, én is úsztam pár PB-t. Valószínűleg azért mindig ezen a versenyen úszom a rövid távú rekordjaimat, mert egyébként sose mérek ilyeneket.

Egy órás "laza", 1:42-es százakkal kivitelezett úszás volt a cél, összesen 3,5 km... Az, hogy a végén 4 km és PB lett (1:07:10), annak köszönhető, hogy a 48-as tempószámmal könnyedén ment az átlag 17 perces ezer méter, kifejezetten élveztem az úszást az elejétől a végéig.

Ügyeltem az érzetre hajlított karral végrehajtott vízfogásra, és arra is, hogy vállból a karomat folyamatosan "befele" fordítva tartsam - erre a vállfájdalom elkerülése végett volt szükség.

Ma 800 mell, 800 gyors aztán még egyszer ugyanez volt a menü. Időket is mértem: 16:40, 13:13, 16:59, 13:10. Érdekes, hogy a 800 mell mennyire kifárasztotta a lábaimat: a második körben négyszáznál fel is akartam adni, de aztán győzött az akaraterőm.

200 méterekre levetítve az átlagokat ez mellen 59,2 %, gyorson 60,65 %, tehát majdnem azonos relatív teljesítmény.

Más: hosszabb távú időcélom most a 3800 méter (ironman táv) 1 órán belüli leúszása... Pár éven belül talán sikerülni fog.

Mostanában a különböző úszásnemek edzésen belüli arányával kísérletezem. Kialakult egy 1200 méterenként ismétlődő, egész "kellemes" és hasznos sorozat, amely a következőképpen fest: 400 mellel kezdek, ez általában 8:10 alatt sikerül, 8:40 körül jön a 400 vegyes, amelyben a pillangót és a hátat igyekszem meghajtani, amennyire csak tudom. A vegyes 7:40 alatt szokott sikerülni, így tehát a gyorsra 16:50 körül tudok elindulni. A gyors 400 6:40 alatt befejeződik, így megint marad 30 másodperc pihenőm a következő 24 perces kör előtt.

A cél az, hogy a két legerősebb úszásnememet, a mellet és a gyorsot nagyobb arányban ússzam, de azért a vegyest se felejtsem el teljesen.

A rövidpályás OB-tól a fordulók miatt tartottam, de mint az első versenynapon kiderült, alaptalanul. Most már elég jól mennek a fordulók, ezt egy végre "hivatalosan" is 6 percen belüli 400 (5:56 - ami bronzot ért) és pár PB bizonyítja. Megjegyzendő, hogy százalékos eredményben jelenleg 200 mellen vagyok a legjobb (tehát nem gyorson!).

Második nap: 200 gyors PB és III. hely; 100 vegyes PB.

...alkalmából ma megpróbálkoztam 10x400 vegyessel (4 km!), 8 perces indulással. Nos, sikerült, most viszont eléggé le vagyok fáradva. Nem baj, a napsütésben idén először megint éreztem, hogy végleg itt hagyott minket a tél.

A "szokásos" nyolc perces indulással úszott 8x400 vegyes után - mivel szépen sütött a nap és még nem fáradtam el annyira - csúsztatgattam 25 percet. Olyan ez, mint a biciklizés: annak ellenére, hogy több mint egy éve nem úsztam gyorsat csúsztatással, nem csak hogy ment, hanem még javultam is! Az 1:55 körüli százakhoz 32-33 tempós ötvenek tartoztak, ami két éve még elérhetetlen lett volna. Igyekeztem nem nagyon kifordítani a vállamat a karom előrevitelekor, tehát kicsit merevebb, nyújtottabb könyökkel úsztam, ami kifejezetten jól esett. A tanulság? Nagyrészt mindegy, milyen úszásnemben, milyen gyakorlatokat végzünk, ha nem erőlködünk sokat, és odafigyelünk az úszásunkra, szép lassan mindenben javulunk.

Hajnali 5:15-ös indulás, mint tavaly - irány Békéscsaba! Már szinte fejből tudom az utat, így nem volt nehéz odatalálni: háromnegyed nyolckor már az Árpád fürdőben voltam. A medence még teljesen üres volt, én pedig laza hátúszással próbáltam megszabadulni a váll- és hátfájdalmamtól, ami - valószínűleg pszichoszomatikusan - minden verseny előtt rám tör. Sajnos a fájdalom nem enyhült, különösen gyorsban, jobbra történő levegővételnél volt erős. De sebaj...

Annál nagyobb baj volt, hogy nem voltam rajta a rajtlistán. Hiába neveztem emailben, valahogy kimaradtam, így utólag gyengébb futamokba kerültem mind 400 gyorson, mind pedig 100 mellen. A 400-on meg is bosszulta magát, hogy utcahosszal leelőztem mindenkit: talán túl lazára vettem a figurát, mert végül nem értem 6 percen belülre, az időm 6:01,50 lett. De legalább jobb, mint tavaly! (Egyébként "aranyat ért", mivel a korcsoportomban senki más nem indult 400-on.)

A versenyszámok többsége be is fejeződött, mire a 100 mell került sorra. Megint a fal mellé osztottak be. Kő mellől indultam, mint a gyorsban, és magamhoz képest egész jól sikerült a százas: 1:41,80 lett, ami PB. (Bronzot ért.) Persze - mivel gyengébb futamba kerültem - megint elöl végeztem, ami rám nincs ösztönző hatással, jobban szeretek lemaradni... Remélem, legközelebb a nevezésem eljut egészen a rajtlistáig időben.