Új! Galéria...
De tényleg, kinek van kedve kivárni, mire végre rendeznek egy rendes nyílt vízi úszóversenyt Magyarországon? A Balaton-átúszást minden csütörtökön elhalasztják, hol a szélre, hol a hideg vízre való tekintettel. A többi versenyt meg gyakorlatilag meg se próbálják rendezni. Épp ezért irány Ausztria, Olaszország, Szerbia, Horvátország...!
Az Ottensteini-tározó (Ottensteiner Stausee) Budapesttől 360 km-re van Ausztriában a Duna völgyében. Minden évben itt rendezik meg a Backwaterman elnevezésű 7 km-es nyílt vízi versenyt, ami az Osztrák Nyílt Vízi Kupa sorozat egyik jelentős állomása. Egész tavalyig 14 km-es változat is volt, idén azonban "csak" a 7 km-es maradt.
A Kamp folyóra épült völgyzárógátas tározó vize nyáron 18 fokos, a legmélyebb pontján eléri a 60 métert is. A neoprén nagyon ajánlott, mondhatni kötelező. Szerencse, hogy múlt héten akciósan vettem egy teljes, tehát hosszú ujjú úszóruhát (Bécsben): így én is nevezhettem a versenyre, miután értesültem a BÁ újabb halasztásáról.
Tegnap reggel 8 körül indultunk, annyi idő alatt nyugodtan odaérhettünk a 13 órakor tartott eligazításra és a 14 órás rajtra. Hála a sorsnak, nem volt baleset, dugó, így minden a terv szerint haladt, fél egykor már ki is fizethettem a nevezési díjat. Még csak alá se kellett írnom semmit, orvosi vizsgálatról szó sem esett (nem úgy, mint a Balaton-átúszáson és Olaszországban, ahol egyfolytában az orvosi vizsgálaton lovagolnak). Egy óra múlva már kifejezetten csodáltam, hogy nem szoktak meghalni páran ezen a versenyen.
Már a hajóúton kiderült, hogy aki lemarad, annak annyi: a sok öböl és kanyar miatt nagyon nehéz lenne egyedül tájékozódni. Ja, és rettentő hosszúnak tűnt a pálya még hajóval is. Volt, aki a végén, amikor már az eső is elkezdett zuhogni, úgy döntött, hogy inkább gépesítve teszi meg a visszautat is.
Aki viszont bátor volt, eddigre felhúzta a gúnyáját, besíkosította a nyakát (csak nem mindegy, mivel...), és: ugorhatott a fekete víz mélységébe a hajóról az esőben.
Ilyen rossz élményem nagyon régen volt. Tudniillik a víz (talán a tegnapelőtti kiadós eső hatására) jegesen hidegre, talán 16 fokosra hűlt, és hiába a neoprén, az ember arcába csapódó jégkása szinte sokkoló hatású. Rögtön gondoltam is, inkább visszamászom a hajóra, de nem láttam létrát, a többiek meg csak ugráltak befele. El kellett úszni a kb. 150 méterre lévő rajthoz, én mindenesetre háton úsztam, hogy az arcomat ne kelljen bedugni a csapvízbe, közben sűrűn kapkodva a levegőt, hogy biztos legyek benne: még élek.
Gondoltam, ez így nem lesz jó, és lassacskán hozzászoktattam az arcom a hőmérséklethez, sok levegőt fújva a víz alatt. A 14 órás rajt idejére már nagyjából rendben voltam. A szép csapat elindult hosszú útjára, én először hármas levegővel úsztam, ám kb. 500 méter után áttértem a megszokott 4-5 levegőnkénti oldalváltással kivitelezett gyorsúszásra.
A víz sötétbarna volt, hideg és kb. 1 m-re lehetett ellátni. Meglepően gyorsan eljutottan a 2500 méternél lévő első etetőhelyre, ahol az általam leadott banános Nutrixxion zselék egyikét befaltam, és ittam egy kólát. Hm, a kóla milyen jól esik úszás közben! A fél perces pihi után szerencsére elmúlt a kezdődő vádligörcsöm, amit valószínűleg a hideg okozott. A következő, öt kilométeres etetésig semmi érdemleges nem történt, kisütött a nap, néha még a tájban is gyönyörködni tudtam pár századmásodperc erejéig.
A második hajónál már két zselét is befaltam, megint kólával. Itt már alig állt meg valaki, de megbánták: új erőre kapva - már tudtam, hogy mindjárt vége - elkezdtem mindenkit visszaelőzgetni. A nyakam eddigre már eléggé kidörzsölődött, a víz alapú síkosító mit sem ért, a jobb karomban meg apró görcsök jelezték, hogy már elég volt.
A balra lévő völgyzárógátat szerencsésen elkerülve becéloztam az éttermet, ahol a cél volt. Még hajrázni is tudtam, ezt két úszó bánta... Az időm mesésen jó lett magamhoz képest: 1:49:21 a 7 kilométerre - 46. lettem a 112 célba érkezőből. (Ha nem rosszul számolom, ez 15:37-es kilométerátlag?) Írjuk ezt a hideg víz, a csoportban való úszás és a neoprén számlájára.
Hogy megyek-e jövőre? Szinte biztos. Esténként egy vödör csapvízbe dugom a fejem, hogy eddzem a hidegre, a nyakamra pedig veszek egy Body Glide vagy hasonló stiftet, ami állítólag nem oldódik le a vízben.
Megérte a 720 km vezetés, így legalább bepótolhattam az elmaradt átúszást!
