Amióta a kávéadagomat gyakorlatilag a nullára csökkentettem, kevésbé félek a vérnyomásméréstől; meg is szereztem az orvosi igazolást egyik este a háziorvos helyettesénél. A szombati legénybúcsútól is korán elbúcsúztam, hogy másnap öt körül felkelve még idejekorán leérjek Zamárdiba, a 2x rajtjára.
Az utolsó pillanatban egyeztettem Attilával, így végül az ő kocsijával utaztunk a Balatonra. Reggel 8-kor már a parton vártam a rajtot. A levegő fülledt, meleg volt, a víz pedig kb. 27 fokos. Tudtam, hogy erre a hőségre a szervezetem gyengébb teljesítménnyel fog reagálni: ilyenkor igazából nem is melegem van, hanem egyszerűen gyenge vagyok...
A rajtnál se nagyon siettünk, szép nyugodtan elkezdtem tempózni befelé, a jobb oldali sárga bójákat keresve. Mögöttem Attila úszott, én pedig az irányra meg a kartempókra koncentráltam. Szerencsére nem volt sok úszó, így nem a kerülgetéssel töltöttem az időt. Talán túlzás is volt annyira a "szélén" úszni, mehettem volna a rövidebb pályán is, a vitorlásokhoz közel.
Zamárdiból Tihany igen közelinek látszik, a táv csak 2200 méter, csodálkoztam is, hogy az 1 kilométeres piros bóják csak nem akarnak megérkezni. Persze aztán rájöttem, hogy nem az 1 km-t, hanem a keresztbe navigáló hajók útvonalát jelölték. A bóják után már kinn is voltam a parton (41 percet mutatott az órám). Ittam egy kis izotóniás italt, és vissza a vízbe!
Azaz csak próbáltam volna vízbe kerülni, de nem sikerült, mert a bevezető rámpa épp akkor hullott elemeire, nekünk pedig fél-egy perces várakozás jutott, amíg végre Balatonba kerülhettünk.
Visszafelé is a sárga bójákat követtem, de mintha valamilyen áramlat vagy szél folyamatosan ki akart volna tolni a pályáról, egyszer még a vízimentők is visszaparancsoltak a bóják vitorlások felé eső, bal oldalára...
Lassan megjelent a távolban a zamárdi csúszda, és idővel láttam, hogy az emberek már gyalogolnak is. Én a kijáratig úsztam, majd ki; az útközben elvesztett chipet pótolandó leolvasták a rajtszámot a karszalagomról. Az órám 1:21:01-et mutatott.
A bőség zavarával kúszködve teletömtem a pocakomat mindenfélével, amit a célban osztogattak, majd megkerestem a strand egyetlen italkimérését, hogy igyak rá pár gyógyfröccsöt. Még két debreceni úszóval találkoztam, Stellával és Jánossal, akikkel az eredményhirdetésig húztuk: korcsoportban második helyezett lettem!
Hazafelé még várt ránk egy pici dugó, de nem én vezettem, így egy pár másodperc szundikálás is belefért. Gondolkoztam: jövő héten Öböl, esküvő másnapján? Még az is lehet.
