Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a minden évben augusztus 15-én megrendezett Šilo-Crikvenica Úszómaraton az év központi úszóeseménye lett számomra. Gyönyörű környezet, barátságos és profi szervezés, és visszatérő, igen jól úszó "csapat" jellemzi ezt, a világviszonylatban is az egyik legtöbbször megrendezett hagyományos "parttól parttig" tartó úszóversenyt. Idén voltam harmadszor, és - igaz, csak halkan - kimondott célom az volt, hogy 1 óra alá vigyem az időmet a 3500 méteres "Öböl" távon.
Már kora tavasszal megszerveztem mindent, hogy 15-én reggel negyed nyolckor az utcára kilépve csak egy kilométeres séta válasszon el a rajtszámosztás helyszínétől. A reggeli természetesen elmaradt, inkább két zabos szelettel töltöttem fel az energiaraktáraimat. A rajtszám átvétele után összefutottam pár, az előző, ist-szigeti versenyen részt vevő olasz úszóval, és velük beszélgettem. Szóba került a Balaton-átúszás is, és csak hüledeztek, amikor meghallották, hogy gyakran több mint 5000 ember vesz részt rajta. Igaz, az átlag azért jóval a CRO-CUP (Horvát Kupa) versenyein úszók szintje alatt van sebességet tekintve.
9 óra körül elindult a hajó a túlpartra, én pedig az utolsó simításokat végeztem a felszerelésemen: kértem egy kevés vazelint az egyik sporttársamtól, hogy ne marja ki a sós víz a hónaljamat, a kezemen pedig úgy igazítottam a chipet (kifordítva), hogy ne vágja a tépőzár széle a bőrömet. Vittem a kék sapkámat, mert tudtam, hogy az ember a fején keresztül adja le a legtöbb hőt, és nem akartam "megfagyni", mint két nappal azelőtt.
A rajtnál összefutottam az egyre bővülő magyar csapattal is, akik pont az Úszni Kék blog hatására jutottak el erre a gyönyörű versenyre. Remélem, akadnak még követőik!
A vízbe ugrás után éreztem, hogy nem lesz annyira hideg a víz, és megkönnyebbülten úsztam a rajthoz, ahol igazi tömeg gyűlt már össze. Egy ideig még próbálta kordában tartani az úszókat a versenybíró, de aztán tíz órakor elrajtolt a mezőny. Tudtam, hogy nem szabad nagyon belekezdeni, nehogy lemerevedjenek az izmaim ötszáz méter után.
Így is már sok úszót megelőztem, mire a kiálló sziklafokot elértük, és Crikvenica templomtornya felé vettük az irányt. A víz egyébként most egy kicsit kevésbé volt átlátszó, mint a korábbi években, de 5-6 méterre azért le lehetett látni.
Van előnye is annak, ha sokan úsznak egy ilyen, egyszerre indított versenyen. Csakúgy, mint az országúti kerékpározásban, itt is bolyok alakulnak ki, és a többi úszó "lábvizén" úszva azért még pihenni is lehet. Én is így tettem a kanyarban: két úszó közé szorulva haladtam előre.
A nyílt vízen úszva aztán észrevettem, hogy az előttem úszók elkezdenek leszakadni a bolytól, ezért előzésbe kezdtem. Kockázatos volt, mert jelentősen több erőfeszítést igényelt, mint a leszakadókkal maradni, ráadásul már 20-30 méterre volt a csapat előttem, de tudtam, hogy utol kell őket érni, ha nem akarok még jobban lemaradni. Kb. 3-4 perc "sprint" után el is értem a bolyt, így újra pihenhettem egy kicsit.
Az előttem úszó lábtempójától (meg valószínűleg a vazelintől) a sapkám többször is a fejem tetejére csúszott, így a végén úgy döntöttem, inkább leveszem, és a gatyába rejtem a szilikonsapit. A hőszigetelő képességére úgyse volt szükség. A művelet közben a boly megint ijesztően elhúzott, de fel tudtam zárkózni. Kb. kétszer előzésbe is kezdtem, de éreztem, hogy nem tudok jelentősen előrébb kerülni, így most már egészen a célig velük úsztam. Az eredményem tényleg egy órán belüli lett: 59:55, ez hihetetlen öröm volt a számomra. Úgy éreztem, hogy végre először még okosan versenyezni, "helyezkedni" is tudtam, nem csak a túlélésre mentem.
A verseny után valami babgulyásfélét kaptunk, és ami még fontosabb: ingyen fehér bor várta az úszókat. Mondjuk rajtam kívül nem sokat éltek vele, az olaszok még rosszalló pillantásokat is vetettek rám, de szerintem inkább csak viccből. Jól sikerült az idei crikvenicai úszás is, és jól éreztem magam!
A Bátor Tábort támogathatjátok ezen a linken.
