Péntek délelőtt eldőlt, hogy szombaton, július másodikán tényleg megrendezik a 34. BÁ-t, és nem hiába foglaltam egy ágyat a révfülöpi Hullám Hostelben. Idén ugyanis nem akartam a reggeli autózással fárasztani magam (haha), inkább lementem előző nap este, hogy "kipihenten" úszhassak végre.
A munkahelyről futva távoztam, hogy elérjem a 19:05-ös Kék Hullám sebesvonatot a Déliben. Végül sikerült idejében odaérnem, a közértben vettem magamnak enni- és innivalót - ez utóbbi egy szénsavas ásványvíz és egy üveg vörösbor formáját öltötte.
A vonaton Háztetey úr javaslatára a Balaton-partig nem bontottam ki a bort, onnantól viszont emeltebb hangulatban töltöttem az utazást és magamat a jófajta nedűvel. Amikor kiintegettem az ablakon a vonat mellett sétáló gyerekcsapatnak, a szemben ülő hölgy átült egy másik helyre, talán ennyire ijesztő dolgot tettem?
Mire 21:42-re Révfülöpre értem, már teljesen besötétedett, és a bor is elfogyott. Végre nem annyira az foglalkoztatott, hogy mit lehetett volna még máshogy csinálni a munkahelyemen, hanem, hogy másnap reggel 7:30-kor úszom az előrehozott rajt időpontjában. Ja, az orvosi papír készen állt már, csak kicsit volt magas a vérnyomásom.
Gyorsan rátaláltam a hostelre, ennek aljában vesztemre egy kis kocsma üzemelt, éppen egy trió húzta a jófajta hegedűmuzsikát: hát még belefér egy rozé nagyfröccs. Azaz kettő, annyi csúszott le, miközben megbeszéltem, melyik ágy is lesz az enyém az egyébként kiváló, kultúrált és barátságos szálláshelyen.
Megéheztem, kisétáltam a másnapi rajt helyszínére, ahol telt ház fogadott. Mindenki a meccset nézte, én közben rántott süllőt rendeltem. És még egy nagyfröccsöt.
A meccs közben véget ért (nem tudom, ki játszott, főleg, hogy ki nyert, de nem mi, mert addigra már eljöttünk), én pedig hazasétáltam. A buli még javában tartott, és meg is szomjaztam, így gondoltam, biztos nem árthat meg még egy nagyfröccs. Az ágyat megtaláltam, sőt, le is tudtam zuhanyozni, bár a létrával - merthogy fent aludtam - már megküzdöttem. Kicsit elmértem magam: ekkor már tisztán másfél liter bor volt a pocakomban, amit a hátralévő 7 és fél óra alatt kellett feldolgoznom. De hát végül is a Balatonon vagyunk, ott belefér.
Nem aludtam túl sokat, mert reggel - illetve hajnali fél ötkor - teljesen világos volt már a szobában. Éreztem, hogy a borral még nem küzdöttem meg, de felkeltem, megmostam a fogam, megettem 2 banánt és kisétáltam a partra. 6 óra 20 körül már a nevezésnél voltam. Azt hittem, korán érkezem, de ekkor már legalább ötszáz korán kelő sporttárs várakozott a napsütésben. Nem mondom, hogy én voltam a legmásnaposabb, de az élvonalban lehettem. Közben összefutottam pár ismerőssel, megpróbáltam talpon maradni és kultúráltan beszélgetni velük.
Elérkezett az idő, fél nyolc, én pedig alig vártam, hogy a függőleges támolygásból vízszintes úszás legyen. A víz kellemes volt, inkább úgy mondom, túl meleg. Szerencsére elég elöl indultam, így az első ötszáz méter után már nem kellett előzgetnem. Csak a szomjúsággal kellett megküzdenem, de ezen könnyen segítettem pár korty Balaton-vízzel. Úszás közben egyébként se szoktam másnapos lenni, csak az izmaim kezdtek el korábban fájni a kelleténél, valószínűleg a májam az alkohol és a tejsav közül az előbbi lebontásának adott elsőbbséget.
Igazából végig jól éreztem magam, néha, amikor a csípőm kezdett "beállni", átváltottam mellre és úsztam pár tempót, közben a célt kerestem - először lelki, majd testi szemeimmel. Az időt nem néztem úszás közben, tudtam, hogy semmi haszna: gyorsabban akkor se tudtam volna úszni, ha akartam volna.
A parthoz érve a kisfiam látványa fogadott, ahogy a vízből integetett. Erre vártam mindvégig, és nagyon jól esett. Az időm PB, azaz személyes legjobb lett, 1:34:36 alatt úsztam le az 5200 métert (5. lettem a 778 35-39 éves közül). A célban meglepően sok ismerőssel találkoztam. Illetve nem is meglepetés, hisz évről évre több, hozzám hasonló megszállottat, talán kicsit őrültet ismerek meg.