Új! Galéria...
Múlt szombaton egy jó ismerősöm unszolására úgy döntöttem, belenézek a szerb nyílt vízi úszó bajnokságba, annak is az utolsó állomásába, és részt veszek a bezdáni 4 km-es úszómaratonon. A Mohácstól kb. 20 km-re délre fekvő Bezdánba 2,5 óra alatt le lehet jutni az M6-os autópályán, a verseny pedig délután négy körül kezdődött, így semmi sem akadályozott meg tervem megvalósításában.
A maratont a vadregényes (és több mint kétszáz éves) Ferenc-csatornán rendezik, a Sebesfok nevű üdülőhely strandján van a rajt, és a bezdáni kajakklub előtt a cél. A táv ténylegesen 4 km. A víz hőmérsékletétől egy kicsit féltem, mert a vízállásjelentés szerint a Duna Bezdánnál 19 fokos volt, a csatorna pedig egy zsilipen keresztül össze van kötve legnagyobb folyónkkal.
Már három előtt odaértem a kajakklubhoz, az épp ott táborozók meglepődve figyeltek, hogy vajon mi járatban vagyok. Lassan elkezdtek szállingózni az úszók, a bírók kipakolták a papírjaikat, a csatornára pedig elkezdték kihordani a célt jelző objektumokat. A hőmérő 21 fokos vizet jelzett, és én elkezdtem a neoprénen agyalni. Az 500 dínáros (kevesebb mint 1500 Ft) nevezési díj kifizetése után azonban úgy felgyorsultak az események, hogy a neoprén magamra erőltetése már szóba se jöhetett: átkompoltunk a csatornán, a túlparton pedig buszra szálltunk és irány a rajt! Az egyetlen védelem a hideg víz ellen a testemet körülvevő zsír és a dupla úszósapka volt.
Kivételesen nem egyszerre rajtolt mindenki: mivel ez volt a kupasorozat utolsó futama, az első 10 férfi és női versenyző 1-1 percenként időben eltolva, a többiek (kb. 60 versenyző) előtt indult. A víz valóban elég hideg volt, de kiválóan éreztem magam - végre megint egy igazi verseny, nagyrészt egyszerre induló versenyzőkkel. Medve kolléga nem fog ennek örülni, de újból nem vittem magammal órát, a kevés tapasztalatomra hagyatkoztam a tempóm beosztását illetően.
Már a verseny elején elkezdett széthúzni a mezőny, én kb. középen róttam a százmétereket. Most ritkább előrenézésekkel kísérleteztem - három levegőnként váltottam oldalt, és akkor néztem előre egyszer, amikor balra vettem a levegőt, a második légvétel után. Beválni látszott a módszer, mert a hátam később kezdett beállni, és az irányt is egész jól tartottam a kevéssé (kb. fél-egy méterig) átlátszó vízben.
Kb. három kilométernél megint utolért a Balaton-átúszáson megismert, talán az erősebb lábtempó miatt kialakuló fájdalom a csípőm elülső részén. Néha annyira fájt, hogy a szélesebb, kevésbé befordított lábfejjel végzett lábtempó se segített és hátra kellett fordulnom. Ilyenkor persze láttam, hogy a mögöttem következő annyira le van maradva, hogy nem tud beérni, és kicsit lassítottam, amíg enyhült a fájdalom. Érdekes, de úgy tűnt, mintha az segítene, ha hajlítottabb karral, a vállamhoz közelebb fogok vizet. Lehet, hogy ilyenkor kisebb rúgásokra volt szükség a vízbenyúláshoz? Nem tudom, ezek a manőverek mennyit lassítottak rajtam, de így is kezdtem utolérni az előttem úszót.
Hirtelen azonban odaértem az utolsó jobbkanyarhoz, a horgászokat és úszóikat ügyesen kikerülve beúsztam a célba. Nagyon el voltam fáradva, az időm ehhez mérten elég jó lett: 1:10:30. Korcsoportban 4. lettem - ez már a vacsorán derült ki, amit a helyi, néprajzi múzeumokat megszégyenítő gyűjteménnyel rendelkező faluházban rendeztek, és amin a sok-sok fáradt úszó és családtagjai degeszre ették-itták magukat bablevessel, pálinkával, sörrel, üdítővel. Apropó, errefelé nyers hagymát vágnak a bablevesbe, és milyen finom is az!
