Ma másfél órát úsztam, csúsztatva, de kicsit tempósabban (már jobban megy a magas könyök...), a hosszakat 35-36 csapással tettem meg. Úgy éreztem, hogy amikor ellazultam, sokkal jobban ment. Pontosan mi is "lazult el"? Hát nagyjából minden, kivéve, ami közvetlenül az előrehaladást szolgálja: az előrenyújtott vagy víz felett lévő kar, a nyak (légvételnél is), mind-mind nagyon laza volt. Persze az áthúzások kemények voltak, de közben néha úgy éreztem - amikor kinyitottam a szemem, merthogy gyakran volt csukva -, hogy egy hulla vagyok, akit a vízirendőrök vontatnak, ráadásul nem is lassan.

A vége felé, amikor már nagyon fáradtam, elkezdtem kicsit erőlködni: abban a pillanatban végtelen messze került a medence fala, és én csak számoltam a csapásokat: 37, 38, 39... Itt abba is hagytam, mert nem volt már értelme.

Volt a lazaságon kívül még egy fontos tapasztalat: a víz feletti kar lendülete is számít az előrehaladásban! Amikor a csapást befejeztem, viszonylag gyorsan "felhúztam a cipzárt", egész, amíg a felkarom függőleges lett, ám ekkor lelassult egy kicsit a karom mozgása, és a lassulással együtt úgy éreztem, mintha a lendületet átvette volna a testem, és ettől egy kicsit gyorsabban siklott volna... Persze ezek csak érzések.

Egy kicsit off. Régen, amikor eveztem, a legnagyobb sikereimet (értsd: nálunk esélyesebbeket hagytunk le) mindig akkor értem el, amikor gyengének, illetve lazának éreztem magam (egyszer vérhasam volt, és úgy lettünk elsők, megverve az esélyest). Ha úgy éreztem, erőm teljében vagyok, akkor erőlködés, kapkodás lett a dologból, és mindig le is maradtunk.

Még evezős analógia, de ott is van egy szabály, miszerint gyorsan kell szabadítani (azaz kivenni a lapátot a vízből), de a vízfogásra fokozatosan kell lelassulni. Ugyanezt csináltam ma a karommal is: gyorsan elindítani előre, de amikor a legmagasabb pontjára (függőleges felkar) ér a könyököm pályája, hagyni lelassulni magától, így átadva a lendületet a testnek.

Persze megint lehet, hogy tévedek.