...mint előre, egyenesen a Cetrendre. Idén június elsején rendezik Nagyatádon a 10 km-es erőpróbát, amit kár lenne kihagyni. Le is mentem a Dagályba, hogy valami hosszabbat ússzak, csak arra nem gondoltam, hogy az ötvenest még mindig javítgatják. Mivel már bent voltam, a Csillaghegyi nem volt opció, így hát két választásom maradt: a zsúfolt 25-ös, vagy a kevésbé zsúfolt, de 30-32 fokos vizű 20 méteres tanmedence. Visszaemlékeztem, hogy a tavalyi Cetrenden igen meleg volt a víz, így hát a tanmedence mellett döntöttem. Nem utolsósorban gyakorolhatom a fordulókat is.
Kb. 2500 méterig tartottam egy hosszú kartempós (15 / 20 m), 1:47 / 100 m-es tempót, amikor - sajnos azt kell mondanom, szokás szerint - bejelzett a jobb vállam, hogy ez így nem lesz jó. Mivel nem akartam még befejezni, a kartempó rövidítése mellett döntöttem (17 / 20 m), és így folytattam. Nagyrészt visszaálltam hármas levegőre, és még ezzel együtt is gyorsabban, 1:45 / 100 m körüli tempóban kezdtem haladni. Egy kilcsit még úsztam így (a vállfájdalmam is visszafejlődött), majd egy kis levezetés után kimásztam. A tanulság: nem tudom, mi, de nagyon úgy néz ki, hogy hosszabbakat csak "rövidített" kartempókkal tudok úszni. Folyt. köv.