Ma végre sikerült megvalósítani, amiért lementem úszni. A téma gyorsítgatás volt (a jövő hét vasárnapi triatlonváltóra készülvén), és megpróbáltam a rövidebb és a hosszabb kartempók közé "betalálni", gyenge lábtempóval és úgy, hogy ne érezzem azt, hogy emelgetem a felsőtestemet (ami a rövid kartempóknál gyakori hibám).
48 másodpercre állítottam a csippanást - a tervem 1:36-os százak úszása volt, 48 másodperces pihenőkkel. Már az elejétől fogva jól ment, 1:30 körüli idők jöttek, pedig igyekeztem egyre gyengébbeket húzni, sőt, visszaváltottam hármas levegőre. Sikerült pont annyira lerövidíteni a kartempót, hogy ne érezzem a hosszabb kartempók esetén oly zavaró gyorsulást-lassulást, ami szerintem rettentő sok energiát emészt fel.
Szóval szép nyugodt kartempókkal, 45-46-os tempószámmal úsztam, a víz pedig folyamatos duruzsolásával tudatta, hogy nincsenek holtpontok az úszásomban. A vízbe erélyesen, lehajtott kézfejjel és lefelé nyúltam, hogy rögtön hátrafele tudjam tolni, ne emelgessem a testem. A lábtempót csak egyensúlyozásra használtam, általában elég volt a kettes, néha korrekciós hatos lábtempót kellett használnom. A fejemet a szokásosnál lejjebb (!) tartottam. Ha meg akartam emelni, éreztem, hogy a lábam süllyed.
Ja, a tervezett 10 helyett 15-öt ismételtem, és még a legvégén is 1:34 alatti időket úsztam. Ha mindig így menne, elégedett lennék.