Ma kihasználtam a rövidebb áthúzás egyik előnyét, nevezetesen, hogy többet tudok úszni egyszerre, így nekivágtam egy 20x200-as "maratoni" edzésnek. Egyre gyorsuló 200-akkal kezdtem, de a szabály az volt, hogy a kettes lábat és a hármas levegőt végig tartani kell. A pihenők 10-30 másodpercesek voltak.
A gyorsuló szakasz időeredményei: 3:51, 3:35, 3:26, 3:23, 3:14, 3:08 (összesen 6). A 3:08-nál (ami 1:34 / 100 m) éreztem, hogy gyorsabban kettes lábbal és hármas levegővel nem tudnék úszni. Ekkor megpróbáltam beállni valami erősebb tempóra - a szakasz eredményei: 3:19, 3:20, 3:18, 3:20, 3:23, 3:23, 3:23, 3:23 (összesen 8). Ezt az 1:41 körüli tempót érzésre 2-3 km-ig tudnám tartani. Főleg hátizomból fáradtam. A tempószám 46 körül mozgott. Ezután jött egy lazább szakasz, ami a BÁ tempót igyekezett megcélozni. Az időeredmények: 3:30-3:35 között (összesen 4). Ezt a tempót (1:45-1:47) talán hosszabb távon is tartani tudnám - az egyetlen bibi az, hogy ezt a sebességet hosszabb áthúzásokkal is hozom... A végére 2x200 lazulás következett, ez tényleg a "kinyúlás" esetére szóló sebesség: 3:45 körül (1:52 / 100 m).
Összegezve: a "pörgetős", rövidebb áthúzásokkal operáló stílus nálam két dologban győzi le a hosszabb kartempókat: a 3 km körüli távokon egyértelműen gyorsabb, és a vállat is kevésbé "bántja". Perspektíva lehet, hogy ezt az 1:40-1:42 körüli tempót kiterjesszem 4-10 km-es távokra is. A rövidebb, medencés távokon egyértelműen "alulmarad" - egyelőre.
A másik lehetőség a lábtempó rendberakása, azzal a céllal, hogy a rövidebb és a hosszabb távokat hasonló stílusban tudjam úszni (kettes levegő, hatos láb). Persze ekkor még ott van a vállfájdalom réme, ami a hosszabb kartempók esetén jobban fenyeget.
Másnap: sajnos egy kicsit megsínylette a hátam. Mármint nem a nagy hátizmom, hanem a gerincem.
