Az a kiváló ötletem támadt, hogy ha már lúd, legyen kövér: a karom áthúzási képességét a két kezembe fogott teniszlabdával fogom jelentősen csökkenteni, így már biztosan csípőből fogom indítani a tempót. Két kilométert tűztem ki célul, és kíváncsiságból mértem időt is. 1500-ig jól ment, de semmi különös nem történt (50 körül volt a tempószámom), ám ekkor elkezdtem figyelni a lábtempóra, nevezetesen:
- nyújtott legyen a láb
- le legyen feszítve a lábfej
- nemcsak lefele (előre), hanem felfele is erős lábtempók - így nagyobb a forgatónyomaték!
- a lábat a szélső pozícióban tartom egy picit, így tovább fordulok (orsó módjára), majd ebből a helyzetből indul vissza a lábtempó
- kettes lábtempó
- csípőből, nem combból!
Az utolsó ötszázban a kartempó lement 40-re, az idő pedig 10 perc alá! (Teniszlabdával a kézben.)
A részidők: 10:50, 10:49, 10:30, 9:52!
Most alig bírok lábra állni - régen fingtam ki ennyire úszástól. A vállamnak persze semmi baja... (Igaz tehát, hogy az áthúzás és nem a víz feletti karmunka terheli a vállamat.)