Szeptember 18-án volt utoljára nyitva a Dagály, úgy gondoltam, megpróbálom méltóképp búcsúztatni, és egy egész napos úszkálásba vágtam a fejszémet reggel hétkor. Vittem egy doboz izotóniás italport, egy csomó zabszeletet, meg egy kulacsot, és irány az ötvenes.

A vize ekkorra már szép zöldes volt, hisz az utolsó héten már eléggé elhanyagolták a tisztítást. Végül minek is, ha úgyis le lesz az egész bontva? Így legalább majdnem olyan volt, mintha egy kerti tóban fürdőztem volna. Csak az aranyhalak hiányoztak.

Ekkor már pár hónapja nyújtottabb kartempókkal úsztam, ez a szép adag pedig annak volt a próbája, hogy hosszabb távokon hogy működik az "új" technikám. Nos, a leúszott 21 km arról tanúskodik, hogy a technikával semmi baj, készen állok akár nagyobb megmérettetésekre is. Fáradni 12 km körül kezdtem, de a végén az eredetileg kitűzött 20 km-es célra még rátettem egy kilométert, hogy kijöjjön a "félmaraton".

Az első 12 km-t 17:30 körül átlaggal úsztam, aztán ez a végére szépen felcsúszott 18:30-ra. (Az első hat órában 12 km-t, a második 4 és félben pedig 9-et tettem meg.) A tempószámom 50 volt.