A múlt hétvégi, számomra igen jó eredményekkel záródó százhalombattai verseny után hétfőn megint felmerült a kérdés: mihez kezdjek most, erőltessem a rövidebb, gyorsabb úszásokat, vagy lassuljak-e vissza egy kicsit a nyári, nyíltvízi úszások távjaihoz. Nos, hétfőn ezt nem is döntöttem el: az edzés 80 perc gyors láb volt deszkával, közben azzal kísérleteztem, hány levegővel tudom átúszni így az ötvenest - általában kilenccel sikerült, ez azért is örvendetes, mert azt mutatja, hogy tudok olyan lábtempót produkálni, ami nem fogyaszt túl sok oxigént, és mégis haladok vele.
Szerdára eldöntöttem: irány a lassulás! A szokásos 16x200 méternek vágtam neki (3:15/0:25), az elején valóban lassúnak tűnt, vissza is kellett fogni magam. Fura volt, hogy most egy ismétlés annyi, mint vasárnap az egész versenytáv. A nyolcadik körül már változott a helyzet, lassúnak lassú volt még mindig, viszont cserébe már fájtak a karjaim, és éreztem, nem is tudnék gyorsabban úszni. Igen nehezen, de sikerült mind a tizenhatot időre leúsznom; az edzés végén duplakaros háttal (mell lábtempóval) vezettem le.
Pénteken tenyérellenállással úsztam hátat meg gyorsat, érdekes, hogy az időim nem lettek jobbak, viszont jobban elfáradtam. Arra kezdtem gyanakodni, hogy talán a tenyérellenállás nem megfelelő (túlságosan ívelt), ezért tegnap a Decathlonban vettem egy másikat, és rögvest ki is próbáltam.
Igazam lett: az új, laposabb teával (a képen a jobb oldali, márkátlanabb az) szépen ki tudtam siklatni a kartempó elejét, és egész gyors, 1:25 körüli százakat is tudtam menni (igaz, egyperces pihenőkkel).
