Alig bírtam aludni a Cetrendet megelőző éjjel. Hiszen mégiscsak 10 km, maratoni táv és még sose úsztam ennyit egyhuzamban. Fel is pattantam az ágyból hajnali ötkor, csináltam egy kávét, megettem egy croissant-t meg egy banánt, összeszedelőzködtem és útnak indultam 6:10 körül. Autópálya-matrica rendben, teli tank, úgyhogy irány az M7-es. Gondoltam, ha dugó is lenne, odaérek Nagyatádra.

Dugó végül nem volt, viszont annyira tűzött a nap, hogy Bogláron megálltam naptejet venni, különben meggrilleződöm az úszás közben.

Megpihentem még a marcali laktanya mellett: nagyapám annak idején itt volt katona, amikor megismerte nagymamámat. Micsoda véletleneken múlik az ember élete! A laktanya be volt zárva, nagyszüleim halottak... El is hessegettem a pozitív gondolatokat: meg kell keresnem a nagyatádi strandot.

Gyorsan megtaláltam: már várt Beleznay úr minket. Az első utam az ötvenes medencéhez vezetett: nos, nem csalódtam, gyönyörű tiszta, feszített víztükörrel, a sekély oldalon a versenybírók asztalaival. Be voltam tojva, na.

A megnyitó után gyors öltözés, aztán csobbanás. Kisvártatva elindultunk (óramű pontossággal, ahogy a mai napon minden történt - szuper szervezés!), hárman voltunk egy pályán. A kollégák annyira nekilódultak, hogy 500-nál, amikor láttam, hogy 9 percet mutat az óra, hagytam, hadd menjenek. Így is 18:27 lett ez első kilcsi, tehát lassítanom kellett. A víz meleg volt (28,5 fok!), nagyon izzadtam és nem tetszett, hogy kettő körül (19:08-as ezer) már talpgörcs-kezdeményeim voltak.

A harmadik ezer 19:07 lett, ekkor már az engem leköröző úszók mögé tudtam állni egy kicsit pihenni, négynél jön a kaja, már alig vártam. A negyedik kilométerbe a 2 zselét, fél banánt, kis vizet és a hátam lekenését is beleszámolva (igen, kimásztam a vízből és megkértem az egyik hölgyet, hogy kenje be a hátam naptejjel, annyira égetett a nap) 20:42-t mértem. Utána kezdett el szarakodni a jobb csuklyásizmom, néha vonatozásnál próbáltam lazítani, de hat kilométerig kitartott a fájdalom (19:11, 19:26).

A kajánál viccből azt gondoltam, hogy meg kellene masszíroztatnom magam, de csak továbbúsztam - jött a hét meg a nyolc, azaz túlléptem a valaha úszott legnagyobb távolságomon! Most az első kilcsibe számoltam bele a kaját, a másodikba pedig az utolsó, nyolcas megállást: 20:48, 21:03. Szépen elkezdtem visszavenni a köreimet az elején elhúzó kollégáktól, akik valami miatt már be se álltak mögém vonatozni, hanem inkább leszakadtak. Erősebb rúgásokkal, nagyobb elfordulással úsztam és a csuklyásizmom megköszönte ezt. Talán az is segített, hogy mindig a bal kezemmel támaszkodtam meg forduláskor.

(Legjobb nyolc km: 2:36:54, legjobb kilenc: 2:57:17.)

Nyolc után jött a nagy kínszenvedés, elkezdett minden izmom lemerevedni és sajogni. Valószínűleg túl sok elektrolitot vesztettem az izzadással, amit a sima víz nem pótolt - izotóniás, vagy legalább valamennyire sós italt kellett volna fogyasztanom. Azért annyira nem lassultam be a végére, mint amennyit mértek - szerény véleményem szerint plusz két hosszt úsztam a végén: 19:22, 22:05. Persze annyira ki voltam dögölve, hogy végigcsúsztattam a ráadás száz métert, így hivatalos eredményem 3:18:59, de szerintem 3:17 valamennyi lett a 10 km. Még mosolyogni is volt erőm, meg is jegyezték, hogy az előttem beérkezőkhöz képest milyen jó benyomást keltettem a fotón. Hatodik lettem a 23-ból, az elsőtől (egy triatlonos sráctól) 45 percre maradtam le. A két pályatársam közül az egyiket sikerült visszaelőznöm.

A második helyezett valami párátlanító vegyszerrel tönkretette a szemeit - nyilván a motorosok sisakjához valót nyomta a szemüvegébe, ami belemosódott a szemébe. Mondom én, nyál, nyál, nyál...

A díjkiosztó után a kedves nagyatádiak megvendégeltek bennünket egy vadhúsból készült babgulyásra, ami tökéletesre sikerült. A rendezvény ötösre vizsgázott, és bár a nyolcadik kilométerben nem igazán vágytam rá, most már így hazafele az út szélén pihengetve újra elindulnék. Ja, hogy miért pihegek? A 10 km az 10 km, plusz 5 óra alvás, a meleg víz... Kidöglöttem nagyon, de büszke vagyok!