Kb. 500 m bemelegítés - egyre gyorsuló, 35-36 tempós csúsztatgatás - után kezdtem bele a Medve által a Sárkány fórumon javasolt gyorsítgatásba, nevezetesen a 8x100 méterbe, sok pihenővel. Az első ötöt (1:36, 1:40, 1:41, 1:40, 1:39) nagy nehezen hoztam 40 körüli kartempóval, félig csúsztatva, de az ötödik után már szinte fuldokoltam a "szárazon", éreztem, hogy a hatodikban valami újítás kell, vagy belehalok.
Az újítás az volt, hogy nem csúsztattam annyira, hanem vízfogás után rögtön magam alá hessegettem a vizet. Némi gyorsulást tapasztaltam, azonban 75 méternél bekövetkezett, amitől féltem: szétesett a mozgásom, és végül 46 kartempóval érkeztem meg, 1:48-as idővel. Itt szerencsére elkapott a szokásos humorérzék, és a folytatás mellett döntöttem. Tudtam, hogy csúsztatva már egy métert se tudok elégséges sebességgel megtenni, így hát lazán nekiindultam, a csúsztatás "hosszúságát" az erős elfordulással próbáltam pótolni. Aztán valahogy begyorsultam, mint a karácsonyi másfeles úszásnál, és az utolsó kettőt könnyedén hoztam 39-es tempószámmal, folyamatos úszással (1:41, 1:37).
Úgy megörültem, hogy még úsztam egy kilcsit ezzel a stílussal, 37-eket rendszeresen, egyszer pedig 34-et úszva. Nagyon figyeltem az elfordulásra.
... most este pedig úgy érzem magam, mint akinek a hátán tűzifát aprítottak, és még a vállaimban is van egy kis izomlázam.