A kezdődő kánikulánál csak a Dagály ötvenesének a vize volt forróbb. Amikor kiértem a partra egy ismerős - egyébként természetes hőszigeteléssel igen gyérül ellátott - kolléga jelezte, hogy abbahagyja, mert felrobbanni készül a feje. Legalább 29 fokos volt a víz, ennek ellenére elég optimista módon egy 17 perces kilométerekkel úszott 3 kilcsibe vágtam bele. Már csak egy, velem egy sebességgel, erős lábtempóval úszó sporttárs volt a pályán, úgyhogy minden ideális volt - a víz hőmérsékletét kivéve.
Az első kilométerben még vissza is kellett fogni magam, de azért végig úgy éreztem, hogy kevés a levegő. 1200 körül elkezdett fájni a fejem, és a fájdalom egyre erősödött, még a kettes levegő se tudta elmulasztani. Végül 1700 után felrobbani készülő fejjel én is feladtam.
1:56-ra állítottam a csippanást, és a régen szokásos, 36 tempós csúsztatott hosszakat kezdtem erőltetni. Érdekes módon pár hossz után meglehetős magabiztossággal hoztam a 36 kartempót, csak éppen gyorsúszásra nem hasonlított, amit csináltam. Arra bizonyára jó, hogy a siklást és a láb pozícióját gyakorolja az ember, de másra nem. Igaz, ilyen forró vízben nem is lehet mást csinálni.
