Mivel ma ideális volt az idő egy kis órás edzéshez - tudniillik zuhogott az eső, és ilyenkor kevesen vannak a kinti ötvenesben -, mégis felvettem a gyönyörű rózsaszín órámat, és úsztam 10-szer 100 méter gyorsítást (némi bemelegítés után). A százakat 1:30 alatt úsztam, és ugyanennyi pihenőt hagytam magamnak közöttük. Ügyeltem arra, hogy szépen ússzak a lehetőségeimhez képest, és meglepően alacsony, 40 körüli tempószámok jöttek, amivel meg voltam elégedve. Jól kiemeltem a vállaimat, erőseket húztam és pont megfelelő volt a lábtempóm is.
Még csak nem is fáradtam el annyira, de azért nem akartam magam túlterhelni, így a tizedik száz (megint harminc perc edzés) után átváltottam hátra, és úsztam kb. 15 percet tenyérellenállással, 35-36-os tempószámmal.
A végére lábazást hagytam. Mivel azt olvastam, hogy a lábtempón főleg az erős lábazás tud segíteni, azt csináltam, hogy elrúgás után kb. 12,5 métert lazán, ugyanennyit erősen, megint negyed hosszt lazán, a végén megint erősen úsztam. Csináltam hason és háton is, százanként váltva. Összesen 400 métert lábtempóztam, azután kimásztam, mentem szaunázni és nyújtani, mert az is nagyon fontos!