A tegnapi, barátokkal elfogyasztott 6 üveg sör után nem akartam nagyon megterhelőt úszni, ezért először egy laza 3 kilométerre gondoltam, aztán a szaunában mégis inkább beállítottam a csippanást 1:44-re, hátha sikerül valami szebbet úszni a múltkori alkalommal kipróbált "zéró csúsztatásos" gyorsúszással. Mivel a tempószám emelkedik így, hármas levegővel vágtam neki a három kilcsinek. Az első százakban rettenetesen vissza kellett fognom magam, hogy "csak" 1:44-gyel haladjak százanként, de aztán beállt az úszásom, szép ritmusosan úsztam, kettes lábbal, 44-46 kartempóval ötvenenként.

Éreztem, hogy a hármas levegő a még így is alacsony tempószámhoz nem fog passzolni, de két kilométerig kihúztam vele. Akkor már bejelzett a fejem: már nemcsak a másnaposság, de az oxigénhiány miatt is fájni kezdett. Elkezdtem tehát 3-5 tempónként váltott oldali kettes levegővel úszni, és a csippanást egyre jobban lehagytam így. Nem éreztem úgy, hogy erősen húznék, viszont láthatóan a folyamatos kajakozásnak köszönhetően szépen gyorsultam. A végére már több mint egy hosszal lehagytam az 1:44-et, és az utolsó ötvenet meghajtva 50:48-as idővel értem célba, ami a legutóbbi PB-m óta 2 perc javulás - összesen két hónap alatt! Egyébként az utolsó ötvenben 48 kartempót számoltam, pedig tekertem, mint az őrült.

A szaunában kilazítottam a vállaimat, de le kell kopognom, semmi problémám nem volt se az úszás alatt, se az után, az oxigénhiányt leszámítva. Ha az elejétől fogva kettes levegővel - és nem másnaposan - úszom, akkor jobb időeredmény is kijöhetett volna. Majd legközelebb.