Ma is két perces csippanással, 35-ös tempószámmal vágtam neki az ismeretlennek. Kicsit nyögvenyelős volt, mert az ebédre elfogyasztott harcsa mocorgott a gyomromban - nem hiába mondják, hogy átkozott a hal a harmadik vízben.

Mindennek ellenére egész jól haladtam, amígnem a huszadik perc környékén egy gyorsúszó kolléga előzésébe kezdtem. Nem tudom megérteni azokat, akik ilyenkor rágyorsítanak. Nyilván, ha a harmincötös tempószámmal beúsztam mellé, akkor a célom nem az ő sárba tiprása, egyszerűen gyorsabb vagyok. Ez nem verseny, testedzés. Egyébként, ha verseny lenne, akkor se lenne sok esélye egy ilyen nyugodt tempóban előzővel szemben. Egy szó mint száz, helytelen döntést hoztam, és hagytam magam kizökkenteni a tempómból - persze leelőztem, ellenben elkezdett szétmenni a mozgásom, és a harmincadik percben, másfél kilcsi után megálltam egy csippanásra pihenni. A pihenés után még hat perc ment, ekkor leállítottam a kétperces csipogást.

Ja, hogy mi lett volna a helyes döntés? Megállni, pályát váltani...

Úsztam még laza 50 percet lassan, 34 körüli tempószámmal, majd hirtelen felindulásból mértem egy "golfot", azaz technikás ötvenet egy óra húsz perc után. A gyenge lábtempós hossz 45 másodperc lett, a tempószám pedig 40, a golf pontszám így 40 meg 45, azaz 85. Lehetne jobb is, mondjuk ha az edzés elején úsznám.

Azért kiegyeznék ezzel az úszással, ha egy 400-at le tudnék így nyomni. Hat perc - nem lenne rossz.

Azon gondolkodtam, hogy talán a tempószámhatárt feljebb lehetne tenni, és megnézni, hogy mondjuk 37-es célszámmal meddig bírom a kétperces százakat. Aztán az is eszembe jutott, hogy ne legyek már kishitű, a 37-hez már 1:50-es száz méter dukál...