Már az első hossz végén (32) tudtam, hogy ma jobb napot fogtam ki, mint a múltkor. Rögtön az elején úsztam pár szupermenes 30 tempóval végigúszott ötvenet. Ahogy elkezdtem fáradni és megterhelőnek érezni a húzások elejét, megpróbálkoztam a folyamatosabb úszással (kicsit gyorsabb előrenyúlással, és nem bevárva a húzással a teljes előrenyúlást). Két-három hosszig bírtam az egész gyors és folyamatos úszást, 30-31-es tempószámmal. Éreztem, hogy valamikor majd erre hasonlít az úszásom, ha stabilan tudom a stílust tartani. Az érdekes az volt, hogy míg a húzás legeleje kicsit megelőzte a másik oldali vízfogást, az áthúzás erős szakaszát akkor kezdtem el, amikor a másik karom csobbant, így egészen jól tudtam szinkronizálni a két karomat.

Persze elég gyorsan kifulladtam a hármas levegővel, és eszembe jutott, hogy pont nem ezt kellene csinálni, hanem a csúsztatást. Tehát mi is volt a probléma? Azért akartam folyamatosabban úszni, mert nagyon lassultam a húzások között. Emlékeztem, hogy amikor elrúgom magam a faltól, simán siklok hosszú métereket minden különösebb lassulás nélkül. Akkor mi lehet a különbség a húzások közötti siklás és a között? Nyilván nem a levegővétel, nem is a karom, hisz az szépen előre van nyújtva a fülem mellett. Hát akkor? Persze, hogy a lábam! Az elrúgáskor szépen lefeszítem a lábfejem és kinyújtom a térdem, de a húzások között? Nos, elkezdtem figyelni, hogy a húzások között a lábammal épphogy NE csináljak semmit, hanem szépen legyen lefeszítve, kinyújtva, és láss csodát: jöttek a 30-32 körüli hosszak mindenféle erőlködés nélkül. Ahogy a lábamat kiiktattam, pontosan éreztem, hogy mikor van mindenféleképpen szükség a lábtempóra. A húzás elején ha akartam, ha nem, rúgtam egyet az áthúzó karral azonos oldalon, hogy a lábam a felszínen maradjon, és hogy megkönnyítsem az átfordulást. Utána meg csak arra figyeltem, hogy ne legyen útban, és abban a pillanatban látszott, hogy a siklásom alig lassul annak ellenére, hogy nem húztam át egyik oldalon se.

A lábam gyakorlatilag csak stabilizáló szerepet töltött be, és figyeltem, hogy nyújtva legyen, a lábfejem pedig lefeszítve - rögtön javult az áramvonalasságom.

(A lábfejem lefeszítésétől valószínűleg azért "tartok", mert úgy érzem, így hajlamosabb vagyok a talp- és vádligörcsre. De hát valamit valamiért...)