Ma elég szarul ment az úszás. Ahogy sétáltam a buszmegállóba, azon pörgött az agyam, hogy mi történhetett. Mert nemhogy a "szupermenes" 29-et, de még a normál 32-33-as csapásszámot se tudtam produkálni csúsztatva.

(Ez olyan, mint a horgászat: egyszer jobb - "kapás van", egyszer pedig rosszabb, de ha nem mennék le úszni, a jó pillanatokat se kapnám el...)

A hétfői úszás óta mindenhol izomlázam volt, ezt rögtön a medencébe érve éreztem is. Tehát az ilyen jól sikerülő úszások adott esetben nagyobb, néha anaerob erőkifejtést jelentenek?

Vissza a medencébe. Az első hossz: 35. Na nem baj, a második... 36. Satöbbi. Végig 35 körüli maradt a csapásszámom, pedig megpróbáltam minden eddigit, ellazultam, becsuktam a szemem, még a lábtempó "ritmusba hozásával" is megpróbálkoztam, de hiába, nem ment. Cserébe mondjuk folyamatosan úsztam, nem kellett a hosszak végén pihegni.

Ez utóbbi, a lábtempó annyira felbosszantott, hogy az utolsó 300 métert úgy úsztam le, hogy a lábam diktálta a tempót. Persze a csúsztatás azonnal abbamaradt, mert a lábamnak kényelmes frekvenciát nem tudom tartani így. Visszatért tehát a szélmalom-úszás, hallottam, ahogy csikorgatom a vizet minden mozdulatommal, de nagy meglepetésemre 39-40 csapással le tudtam úszni így is ötven métert. Másfél hónapja ez 46 körül sikerült volna.

Rögtön beugrott, hogy valahol azt olvastam, hogy Popov rendszeresen úgy úszott az edzésein, hogy az ötvenes medencében tíz csapással kevesebbet kelljen elhasználnia hosszonként, mint versenytempóban. Ahogy javult a lassú úszása, úgy javult a gyors is...

Kérdés tehát, hogy a csúsztatás gyakorlat-e, vagy maga a gyorsúszás... A felvételeket nézve látszik, hogy az élvonalbeli hosszútávúszók mind csúsztatnak valamennyit, viszont nekik a lábuk is "ott van"... Mondjuk a sprinterek már inkább szélmalmosan ússzák az ötvenet, nyilván ott egy centi siklást sem engedhetnek meg maguknak.

Valószínű, hogy az igazság a kettő között van: a megfelelő úszás valahol a csúsztatás és a szélmalom között van, csak nem sikerült még belőnöm. Az a pár csapás mínusz az "ösztönös" úszásomban azért reménykedésre ad okot (nyilván már kevésbé ösztönös a gyakorlatok hatására).

Egyszer majd csak "beugrik" a technika, menni fog a lábtempó is, az úszás is folyamatosabb lesz, és némi siklást is megengedhetek magamnak... Most még maradnak a különböző úszásnemeim:

• Szélmalom, 42 feletti csapásszámmal, hatos lábtempó szépen szinkronban.
• Csúsztatás, lábtempó szétesve, 34-35 körüli csapásszámmal. Kevésbé megterhelő, cserébe iszonyú lassú.
• "Szupermen" csúsztatás, hatos lábtempó "véletlenül" szinkronban, nagyon erős áthúzások (az előrehaladás erősen pulzáló), 32 alatti csapásszám.

Talán játszanom kellene egy kicsit, mondjuk a szélmalmosabb irányból megpróbáljak egyre kevesebb csapással úszni, egyre inkább csúsztatva, de még megtartva a hatos lábtempót?

Esetleg tappanccsal "lassíthatok" a lábamon, hogy menjen a csúsztatás... Mindegy is, majd kiderül a medencében.

(Hm, még egy eretnekség... Nyolcas lábtempó...)