A múltkor feltöltött videóm megtekintette FüziMedve kolléga - akinek igencsak adok a szavára - és megállapította, hogy jobban el kellene fordulnom, illetve - főleg a jobb karommal - tovább ki kellene tartanom vízfogáskor. Így hát a mai napra "elfordulós, kinyúlós" gyakorlatokat terveztem. Két "kört" csináltam az elején, egy kör a következő feladatokból állt (igyekszem videókkal illusztrálni).
100 m lábbal indítottam, úgy, hogy az alsó karom előre volt nyújtva. (Az első körben 3:10, a másodikban 3:23 lett).
Ezután 100 m "egykezes" úszás jött, úgy, hogy a mozdulatlan kéz hátrafele mutatott. Ez egy nehéz feladat, amelyben az utóbbi időben sokat javultam. (50 m 25 karcsapás volt.) A két kör: 2:50 és 2:59.
Ezután jött 100 m öklözés (gyorsúszás ökölbe szorított kézzel). Váltott karral úsztam, tehát az egyik kéz bevárta a másikat előre nyújtott pozícióban. 50 m 40 karcsapás volt, időben a két kör 2:39 és 2:34.
Ezután 200 m "sima" váltott karú úszás jött, egy hossz 28 csapással sikerült, az idők: 4:51 és 4:57.
Ezután 200 m "majdnem" normál gyorsúszás jött, tehát már nem várta be az egyik kéz a másikat, viszont nem hatrúgásos, hanem inkább nyolcrúgásos lábtempót használtam. Egy hossz 32 csapással ment. (4:05, 4:03)
Az 1400 m úszás után egy igazi csemege, a "cipzár" (zipper drill) jött, ami az elfordulást és a magas könyököt célozza.