Irigylem a déli népeket. Még késő ősszel is vígan úszkálnak a Földközi-tengerben, míg mi fagyoskodunk a csontig hatoló szélben. Egy hetet töltöttem Padovában, és közben az Adria egy szép strandján, a Sottomarinán úszkáltam a 26 (!) fokos, éppen kristálytiszta vízben.
Arkhimédész nem csak arról jutott az eszembe, hogy valószínűleg őt is megkímélték az őszi szelek, hanem arról is, hogy a sós vízben (lévén sűrűbb, mint az édesvíz) érezhetően jobban lebeg az emberi test, és hála ennek a pár milliméternek (centinek?) sokkal jobban ment az úszás, folyamatosan bírtam a csúsztatást kb. egy órán keresztül, közben a parttal párhuzamosan szép távolságot tettem meg a 2-3 méteres vízben, ahol ezúttal egész a homokig leláttam. Szóval nagy élmény volt. És nem voltam egyedül, több magányos úszó is szelte a hullámokat a sötétkék Adrián.
Eszembe jutott az is, hogy valahol olvastam, hogy a hullámzás miatt a siklást csökkenteni kell, mivelhogy a víz ilyenkor jobban lassítja az embert. Én nem tapasztaltam ilyesmit, a hullámzás ellenére szépen siklottam, láttam a homokredők mozgásán.
Ma az usziban beletelt vagy negyed órába, amíg "akklimatizálódtam", de utána - hála talán az egy hét "lazulásnak" - a tervezett 35 helyett mindig 32-33 csapással sikerült átérnem a túloldalra. Kulcsmozzanatok: légvételnél különösen ügyelni a lazaságra (pár korty víz "jó jel", azt jelenti, épp a víz felszínén vesszük a levegőt), hátrapillantva (ill. balra csukott szemmel) szippantani, a lábtempót a lehetőségekhez mérten belassítani, hogy passzoljon a kartempóhoz. Ja, és egyre kevesebbet pihenek a medence falánál (kb. 3-4 másodpercet), a mellúszókat pedig szépen előzgetem (de ez egyelőre nem cél...).