A tegnapi melegben nem akartam Balaton nélkül maradni, még ha el is halasztották a Zamárdi-Tihany-Zamárdi úszást, csak leautóztunk a dugóban Balatonlellére. A Napfény strandot választottuk, hisz ott az egész család el tud lenni, míg én el-eltűnök 40-50 percre a vízben.
A nap elején élénk nyugati szél volt, így kétszer is kipróbálhattam, hogy megy széllel szemben az úszás - nos, elég fárasztó, de ha nem csúsztat az ember, azért halad valamennyire.
Délutánra elállt a szél (vihar előtti csend), ekkorra már megérett bennem az elhatározás (meg a pár pohár rozé), hogy kipróbálom a neten rendelt úszóbójámat, aminek a belsejébe el tudom helyezni az ingóságaimat, így mintegy vízi hátizsákként szolgál, nem kell ugyanoda visszaúszni az embernek, ahol elindult, és a cuccai se maradnak őrizetlenül. (A kép forrása: www.chillswim.com.)
Elindultam nyugat felé hát az utcákban, hogy alkalmas vízreszállóhelyet találjak. Másfél kilométerre a Tó utca végén felsejlett egy szabadstrand, gondoltam, nem megyek tovább, hisz ez az első bójás túrám, meg egyébként is fárasztóbb a gyaloglás, mint az úszás, és már untam a sétát.
Lementem a partra, levettem a nadrágom, papucsom, a pénzemet meg a mobilomat egy vízhatlan dobozba tettem plusz védelemként, majd az egészet bele a narancssárga csodába, feltekertem, felfújtam és fél perc alatt már úszásra készen álltam a parton. Elindítottam az órámat és sétáltam a sekély vízben. Nem mondom, hogy nem néztek hülyének, de ők nem tudták, amit én: az a félméteres lufi, amit magam után húztam, az maga a szabadság.
A túra legizgibb része természetesen a lellei kikötő előtt való elúszás volt. Nem véletlenül gyorsultam fel azon a szakaszon, nem a hátszél erősödött meg: a horgászok meg a vitorlázók furcsálló vagy inkább rosszalló tekintete elől menekültem, meg aztán pont érkezett egy bazi nagy sétahajó mögöttem.
Összességében egy kiváló sporteszközre leltem, ami egy teljesen új dimenziót nyit a nyíltvízi úszások tekintetében.
