Megint akaratlanul döntögetem a rekordokat. Nekiindultam egy 1,5-2 km-nek, de az elején annyira jól ment (pedig hármas levegővel úsztam, ráadásul sétatempóban!), hogy amikor megláttam, hogy 7:42-nél vagyok 400-nál, rádurvultam, hogy ebből bizony legjobb ötszáz lesz. Lett is. Az utolsó százat kettes levegővel véve 9:25 lett a végeredmény. Gondoltam, a csúcson kell abbahagyni, és ki is jöttem a medencéből, egyenesen a szaunába...
Hogy mitől voltam gyors?
- Nem figyeltem a csapás hosszúságára. Inkább "fürgébb" voltam.
- Nem figyeltem a széles áthúzásra, inkább arra, hogy a kezem mindig alattam legyen áthúzáskor (talán ettől "egyenesebben" haladok?).
- Gyors előrevitel, de nem előredobva, hanem csobbanás nélküli, kicsit "lefele mutató" vízfogással. (A "csobbanás" pont az elfordulás ellen dolgozik!)
- Vízfogás után a kéz kifele-lefele mozog, ezzel is az elfordulást segíti. (S-görbe az áthúzáskor.)
- Fej mellett előrenyúlni, és onnan mozog a kéz kifele az áthúzó pozícióba.
- Természetesen fej nem emel légvételkor.
- Lábtempó, elfordulni csípőből is, ne csak vállból.
- A vízfogáskor a másik kar még áthúz, tulajdonképpen nincs siklás! Így nem "lassulok be" a vízfogás után (ehhez kapcsolódik a nem teljesen előre, hanem rögtön kicsit lefele nyúlás).
Melyik gyakorlat köszönt vissza?
- Egykezes úszás, úgy, hogy a "lusta" kéz hátrafele van. Ez az elfordulást, S-alakú áthúzást tanította meg.
- Váltott karú csúsztatás, ami az ellenállás csökkentését (fej mellett előrenyúlás) és a lábtempót tanította.