A tavalyi úszás annyira kiemelkedett az addigi úszásaim közül mind szervezést, mind pedig természeti környezetet tekintve, hogy nem volt kérdés, idén is meg kell ismételnem a tengeri 3500 métert a kristálytiszta vízben.

Jó előre lefoglaltam a szállást és a nevezést is elintéztem, így már csak azon kellett izgulnom, hogy a 17 éves autónk vajon kibírja-e a horvát tengerpart egyik gyöngyszeméig, Crikvenicáig az utat. Nos, a klíma ugyan pár héttel előtte elromlott, így 40 fok körül hőmérséklet uralkodott a gépkocsiban, de végül gond nélkül elértük az egykoron monarchiabeli üdülővárost, Crikvenicát.

A tengerparti szálláson idén egy nappal többet töltöttünk, négy éjszakát, így az érkezés utáni nap a vízhezszokással telt. Talán túlzásba is vittem a vízhezszokást, mert szerény számításaim szerint több mint 4,5 km-t úsztam le a verseny előtti napon, amit persze másnap meg is éreztem.

A hajnal nem telt túl jól, hasmenésem volt, lehet, hogy izgultam, vagy egyszerűen tengeribeteg lettem az úszkálástól. Még az is megfordult a fejemben, hogy nem indulok, annyira szar volt a helyzet, de aztán eszembe jutott, hány alkalmam lesz még az életben Silo-Crikvenicát úszni, és összeszedtem magam. Nyolc körül már oda is gyalogoltam az egy kilométerre lévő versenyközpontba, hogy megkapjam a nevezési csomagot, ami az időmérésre használt chipet is rejtette.

Szerencsére nem messze volt egy vécé, így még egy adagot le tudtam ereszteni a béltartalmamból, de mivel kilenckor indult a hajó Silóba, tudtam, hogy több alkalmam nem lesz...

Bekentem vazelinnel a hónaljamat és a nyakamat, és a sötétkék vizet néztem a hajóról. Az ember nem a kivételes táv vagy nehéz körülmények miatt jön ide, hanem emiatt. Beugrik a vízbe az egyik parton, kimászik a másikon, közben pedig egy órán keresztül semmi más, csak a saját teste és a nagy kékség.

Silóban találkoztam három magyarral - a tavalyi blogbejegyzésem irányította erre a versenyre őket! Ez nagy öröm és nagy felelősség is egyben; kicsit azért izgultam értük, de végül mind szerencsésen célba értek, sőt, lehet, hogy jövőre is jönnek... De ne ugorjunk ennyit előre.

A rajthoz gyorsan beállítottak minket és pontban tízkor megkezdtük a lapátolást. Eleinte lassabban, hármas levegővel úsztam, hogy ne merevedjek le idő előtt. Ahogy a majd' egy kilométerre lévő világítótoronyhoz közeledtünk, és kezdett széthúzódni a mezőny, átváltottam a jól bevált 2-2-2-3 levegővételi mintára. A kiszögellésnél újra felsejlett a kb. 10 méter mélységben lévő tengerfenék sok-sok hallal, majd egy enyhe jobbkanyar, és minden eltűnt a mélységben, mindenhol csak a sötétkék víz látszott. Irány a templomtorony.

A sárga bójákat követve szépen haladtam, és viszonylag későn "állt be" a csípőm, körülbelül 50 percnél, ekkor mellúsztam egy kicsit, és láttam, hogy már közel van Crikvenica. Idén - mivel régen volt eső - nem volt jéghideg édesvizes meglepetés, így még egy hajrára is futotta: az időm végül egy perccel jobb lett, mint tavaly, hivatalosan 1:01:23.4 alatt tettem meg a 3500 métert, ami a 88. helyre volt elég a 349-ből.

A parton horvát fiesta várt, ettem egy tál gulyást és ittam pár fröccsöt... Jövőre ugyanitt, csak kicsit hosszabb időre. Hvala, Crikvenica.