Élménybeszámolónak indult ez a poszt, de végül úgy döntöttem, hogy nem akarom a szombati teljesítményemet túl hosszan ecsetelni, hisz még annál is rosszabbul sikerült a 33. (nekem az ötödik) BÁ, mint amilyenre számítottam. Pénteken még azt sem tudtam, elindulok-e, annyira fájt a nyakam, főleg, ha jobbra vettem a levegőt. Sebaj, majd veszem balra - gondoltam. Arra nem számítottam, hogy az erős keleti szél miatt minden négy balra vett levegőre jut majd egy "nemlevegő". Így hát választhattam, vagy a nyakam meg a bal vállam fáj a jobbra levegőtől, vagy nyelem a vizet. Az egyébként kellemes, 22-23 fokos vízben az én órám szerint 1:43:10-et, a hivatalos mérés szerint egy perccel többet úsztam, ami nem felelt meg a várakozásaimnak: egy óra harmincvalahányat szerettem volna. Ennyi elég is a BÁ-ról, most lássuk, mit "rontottam el".
Kezdjük azzal, hogy tavasz óta nem vettem annyira komolyan az edzéseket, ezért az ilyen hosszabb távokat már csak csúsztatva tudtam normálisan leúszni. A csúsztatással két gond van, egyrészt az, hogy a kitartott kar miatt a vállövem és a nyakam egy idő után megfájdul, a másik pedig az, hogy a hullámzásban egyszerűen megállok a siklás helyett. Szóval az idei BÁ-t folyamatos nyak- és vállfájdalommal, a hullámok által meg-megállítva úsztam, hála az edzetlenségem miatti kényszerű csúsztatásnak.
Mi lett volna, ha "természetesen" (42-44 helyett 48-50 kartempóval ötven méterenként úszom)? Egy ideig bírtam volna, aztán a csípőmnél megint beáll valami, ami talán pár mellúszó tempótól elmúlik. Ez a "beállás" az edzettségtől függ, rosszabb formában 2 km körül már jelentkezik, néha pedig 10 km-en se. Mi a következtetés? Edzeni kell. Ja, és lehet, hogy az se mindegy, hogy tavaly tíz kilóval könnyebb voltam. 8 percet jelentene a plusz 10 kiló? Ha nem is egymagában, de edzetlenséggel együtt biztosan.
Most pedig kalóriaszámlálás, rendszeres edzések és nulla csúsztatás. A swolf pedig kapja be.